Korbuly Tamás (brácsa)

A zene iránti érdeklődésem korai szakaszában egy kerek műanyag szék és két fakanál szolgált hangszerül. Meg nem értett művészetemet egészen általános iskolás koromig a nyilvánosságtól távol gyakoroltam. Később egy hangszerbemutatót követően távolodtam el a zajos improvizatív műfajoktól és nyílt meg számomra is – szüleim odaadó gondosságának köszönhetően – a lehetőség arra, hogy a zeneiskolai előkészítő évfolyamot követően ifjabb Horváth Károlytól, majd Horváth Attilától népzenét tanulhassak. A hangszeres zenével való ismerkedéssel párhuzamosan népdalénekléssel is foglalatoskodtam. Ennek csúcsa volt, hogy a Pesovár Ferenc nevével illetett országos versenyen harmadmagammal első helyezést értem el. Szintúgy a gimnáziumi évek alatt alakult meg a zeneiskola népzenei tanszakán működő kamarazenekarból a Gyéres zenekar egy keszthelyi Helikon alkalmával, ahol komoly sikerként élhettük meg, hogy a színpadon töltött néhány perc alatt a közönség egy része táncra perdült. Ez később akként változott meg, hogy a táncosok is színpadon álltak, mi oldalt, és ők a koreográfus-rendező parancsára perdültek táncra. E ténykedésemért aztán a Zrínyi Miklós Gimnáziumban az érettségi évében megjutalmaztak, Kersztury Mária Zenei Díjat kaptam. A Gyéres zenekar megalakulását megelőzően és azt követően is részt vettem több Vajdaszentiványi Tánc-és Zenetáborban, ami a közeli kapcsolatok elmélyülését segítette a hagyományt a maga valóságában őrizőkkel, az ország több nagy táncegyüttesének kiváló tagjaival, illetve a „nekik dolgozó” zenészekkel és persze megismerkedni az zenészélet olyan hozadékaival, mint az álmatlanság, a borosta, a rekedtség, az ujjhegy-tájéki bőrkeményedések kialakulása, illetve a deci cseresznyepálinka, mint a helyi adatközlők részére az oktatásért kötelezően járó óradíj-kiegészítés.

A zenészpályában elszenvedett törést a jogi karra történő jelentkezésemnek köszönhetem. A budapesti egyetemi élet a többnyire akkor még Zalaegerszegen tartott próbákon való megjelenésemet lehetetlenné tette, de tanáromnak és zenésztársaimnak köszönhetően akkor is részt vehettem, és a tőlem telhető módon most is részt veszek a Gyéres életében. Ha másként sokszor nem is, de mint a falra festett ördög, olykor megjelenek a Gyéres Folkkocsma rendezvényein.

Kicsit komolyabbra hangolva a bemutatkozót: egy nép zenéjét (ez már önmagában is helytelen, merthogy több nép zenéje keveredik benne) megőrizni talán nem is lehetséges, de a hagyományt őrizni lehet, ápolni pedig kell is. A választott hivatásom mellett nagyon fontos a számomra az, hogy az az ország, ahol élek, azok a nők, férfiak és gyerekek ismerjék a kultúrájukat, a szokásaikat, a hagyományaikat, ezeket lehetőségükhöz képest ápolják és őrizzék, és ha aktívan nem is képesek minderre, legalábbis tartsák azt tiszteletben. Ahogy egyre több nemzet kultúrája jelenik meg a házunk táján, úgy válik egyre fontosabbá az, hogy megmaradjon a saját identitásunk amellett, hogy másokat megismerünk. Erre a népzene és a néptánc a legtökéletesebb eszköz. Olyan nyelv, amit kevesen beszélnek, mégis mindenki megérti. Megértetni másokkal igazi hivatás, és a legnemesebbek közé tartozik. Ezért vagyok mélységes tisztelettel minden zenész és táncos iránt és érzek önzetlen szeretetet mindenki iránt, aki egy kicsit szeretne közéjük tartozni. Nagy öröm a számomra, hogy a Gyéres tagjait a barátomnak tudhatom, és velük együtt újra és újra megtapasztalhatom, milyen érzés szavak nélkül egy nyelvet beszélni.

Boldogságot!